Ilyen ez, amikor sok embert ismersz

HR tanácsadóként dolgozom már jó pár éve, ez azt jelenti, hogy a munkám során én is rengeteg emberrel találkozom nap, mint nap. Érdekes, mennyire különbözünk és, hogy mennyire más területek érdeklik az embereket attól függetlenül is, hogy gyakran találkozom olyan emberekkel, akik hasonló korúak és neműek. Mégis gondolkodásban teljesen mások.

A minap találkoztam egy ügyfelemmel, aki elmesélte, hogy a legjobb barátja saját vállalkozásba kezdett. Mindenes munkáról van szó, tehát asztalos, ács, festő, hegesztő és még sorolhatnám, milyen munkákat végeznek. Nagy a kereslet erre, igaz, sok olyan cég és képzett ember van, aki ezzel foglalkozik. Azonban nem mindegy az ár és az sem, hogyan dolgoznak. Éppen ezért nagy a szórás és mivel ők eléggé újak, egyelőre csak azok dolgoznak velük, akiket már régebbről ismernek és dolgoztak már együtt.

Kicsit még terjeszkedniük kellene, hogy ne mindig csak a meglévő ügyfelekre támaszkodjanak, mint bevételforrás. Rajta vannak az ügyön, ahogy mondani szokás: szájról szájra terjed a hírük, illetve online marketingbe is belekezdtek. Így jött viszont annak az ötlete is, hogy a hegesztéshez használatos corgon palackok cseréjét, illetve töltését könnyen és hatékonyan, egy másik céggel karöltve oldják meg és ne nekik kelljen állandóan ezzel foglalkozniuk.

Egyre többet kezdték el használni az internetet, most, hogy már nekik is cégük van és foglalkozni kell ezzel is. Így találtak rá a gazpalackfutar.com weboldalra. Ez a cég ipari és lakossági gáztermékeknek a szállításával és cseréjével foglalkozik. Az oldalon olvasható, hogy már 17 éve dolgoznak ebben az iparágban. A leírás nagyon meggyőzőnek tűnt – mesélte az ügyfelem, mert ő is megnézte, mikor erről beszélgettek.

Kíváncsiságból kértem, hogy mutassa meg nekem ezt a weboldalt, ha már az irodámban ültünk és ott volt a laptopom is. Engem azért érdekelt, mert az apósom testvére is hegeszt, gondolom neki is vannak hasonló problémái. Megnéztem és nagyon tetszett az oldal nekem is. Egyszerűen, de nagyon jól jelzi, hogy egy telefon és minden megoldódik.

A leíráson kívül megtalálhatóak a termékek listái is és azoknak a leírása, illetve az árak is. Szerintem teljesen rendben vannak az árak is, bár tény, hogy én ehhez azért nem értek. Mivel Budapestre és annak a vonzáskörzetébe – 20 kilométeres körzet – szállítanak, az az ügyfelem barátjának is megfelelt. Végiggondolva pedig az apósom testvérének is teljesen jó lenne. Átnéztük tüzetesen a weboldalt, mert közben elmeséltem, miért is érdekel engem ez annyira.

Amikor aztán hazamentem szóltam is a páromnak, hogy hétvégén, ha megyünk a családhoz, ne felejtsünk el szólni erről a cégről, mert biztosan hasznos információ lenne ez a családtagunknak.