FURCSA HANGJA VOLT A MOTORNAK

Egyre elfogadottabb az a tény, hogy bizony az embereknek szüksége van tanácsadókra. Már el merjük ismerni, hogy nem tudunk mindent mindig magunk megoldani, és segítségül kell hívnunk néha szakértő tanácsadókat.

Így, egy egész iparággá nőtte ki magát mára a tanácsadás. Vannak kifejezetten coach képzések, ráadásul nem is olcsón. De persze nagyon sokat tud lendíteni az ember vállalkozásán, ha egy rosszabb szakaszban rábízza magát egy coach-ra.

Ugyanis teljesen új megvilágításból tudja ez után az ember látni a dolgokat. Azonban nem minden helyzetben kell szakértőhöz fordulnunk. Néha elég tud lenni az is, ha csak beszélgetünk a barátainkkal, akik olyan tanácsokkal láthatnak el bennünket, amik szinte meg tudják oldani a problémáinkat. Ugyanis ők sokkal jobban ismernek bennünket.

A múlt hónapban például történt valami nagyon érdekes.  Már egy ideje hallottam, hogy valami nincs rendben az autómmal, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi lehet a baj. Megnéztem a kerekeit, megmértem az olajszintet a nívópálcával, benéztem a motorháztető alá, de ott sem láttam semmi szokatlant.

Azonban amikor beindítottam az autót, valaminek nagyon furcsa hangja volt. Gyanakodtam, hogy a motorral lehet a baj, de nem voltam biztos benne, ezért áthívtam egy nagyon kedves szerelő barátomat. Megvizsgálta az autót, és azt mondta, hogy kezd tönkremenni a motorom, kéne valamit csinálnom vele, hogy ne romoljon tovább a minősége.

Azt is mondta, hogy nemsokára biztosan esedékes lesz egy motorcsere, de tud ajánlani egy szert, amit ha rendszeresen használok, lényegesen meg tudom növelni a motor élettartamát, és ez a furcsa hang is remélhetőleg el fug tűnni. Nagyon kíváncsivá tett, ugyanis azt hittem, már nem tudom megmenteni az autót egy motorcserétől.

Sajnos elég régi darab már valóban, de én annyira szeretem ezt a tipust, hogy egyszerűen nem akarok megválni tőle. Persze azért az se esne jól most, ha ennyi pénzt ki kéne fizetnem egy cserére. Ígyhát nagyon jól hangzott, hogy volt a szerelő barátomnak egy jó ötlete, hogy kerülhetném el ezeket a helyzeteket.

Azt mondta, hogy keressem fel az olajwebshop.hu oldalt, és a motorolaj adalék  fülön belül találok sok féle terméket.

Ezek közül válasszam ki az autómnak megfelelő adalékot, majd rendeljem meg. Azt mondta ezek a termékek védik a motort, csökkentik a súrlódást, és majd meglátom, hogy ha használni fogom, olyan lesz a motorom hangja, mint régen.

Nagyon megörültem ennek a hírnek, úgyhogy miután megköszöntem neki a szuper tanácsot, meg is rendeltem a termékeket. Egyből többet is rendeltem, hogy biztosra menjek.

Bizakodó vagyok a motorolaj adalékokkal kapcsolatban, ugyanis a szerelő barátom nagyon elismerően nyilatkozott róluk.

Azt mondta, ő maga is mindig önt a motorolaj mellé, ugyanis így sokkal könnyebb megőrizni a motor jó állapotát. Azt is mondta egyébként, hogy ő neki leginkább a XADO gél vált be, és hogy úgy tudom a legmegfelelőbben elkeverni a motorolajban, ha az üzemi hőmérsékletű motorba nyomom a tubus tartalmát, majd utána üresjáratban járatom a motort legalább öt percig.

Egyébként nem tudom hogy lehet, de eddig még nem is használtam motorlaj adalékot. Valahogy sosem jutott eszembe, hogy ez is fontos lehet. Azt tudtam persze, hogy létezik ilyen, ugyanis a férjem nagyon odafigyel az autójára, és folyamatosan használt ilyet, de valamiért nekem eszembe sem jutott.

Amit már sajnálok, ugyanis lehet, hogy ha használtam volna már régen is, akkor sokkal hosszabb életű lenne a motorom élettartama, és most nem kéne ennyire izgulnom, hogy vajon meg tudom-e úszni a motorcserét. De sebaj, ezentúl sokkal körültekintőbb leszek, és mindig fogok használni olyan termékeket is, amelyek védik az autóm minőségét.