Az ördög a gumikban rejtőzik

Ha akartok olvasni egy tanulságos történetet a lustaságról, fukarságról és oda nem figyelésről, akkor ezt mindenképp el kell olvasnotok.

Van egy nagyon kedves kollégám, akivel mind a ketten egy multi cég HR-es csoportjában dolgozunk. Igazából ő magasabb pozíciót tölt be, mint én. Ezzel együtt egy kicsit nagyobb az arca is, de mindent összevetve rendes srácról beszélünk. Határozottan rossz tulajdonsága azonban, hogy kifejezetten lusta, és kissé túlságosan zsugori is szerintem. Ez aztán jól vissza is ütött neki a múltkor.

Már korábban is észrevettem, hogy eléggé kopottasak a kerekei az autóján. Igazán nem illettek a luxus járműihez. Kérdeztem is tőle nem egyszer, hogy miért nem cseréli le őket. Persze mindig volt valami jó kifogás. Most épp túl elfoglalt, majd jövő héten, mert most családi összejövetel lesz. Egyszer túl drágák az új abroncsok, másszor nem talál megfelelő minőséget. Az első egy-két alkalom után persze nyilvánvalóvá vált, hogy egyszerűen csak sajnálja rá a pénzt, és nem is nagyon akar foglalkozni vele. Elvégre is lehet, hogy egy fél napot igénybe vett volna a dolog, és még el is kell költeni egy kis pénzt is. Tragédia.

Alig egy hete azonban alaposan megjárta. Éppen munkából tartott haza, amikor igencsak esni kezdett az eső. Persze ettől függetlenül még ment rendesen. Egészen addig, amíg egy elég nagyot nem fékezett az előtte haladó. Persze a kolléga is beleugrott a középső pedálba teljes testsúllyal, a kopott gumi barázdái azonban szinte semmi vizet nem voltak képesek elvezetni, így mondanom sem kell, hogy gyakorlatilag mit sem ért ezzel a cselekedetével. Jól összetörte az autóját, mivel természetesen nem tudta elkerülni az ütközést. Ráadásul a rendőröknek is feltűntek a használt gumik, amik ráadásul nem is az évszaknak megfelelő téli gumik voltak. Így aztán súlyos bírságot is kapott.

Összeszámolva jobban megérte volna neki minden váltásnál venni egy komplett új szett abroncsot, mint kifizetni a károkat, meg a büntetést. Azóta persze felváltva mutogatjuk egymásnak a különböző téli gumi akciókat vagy nyári gumi leárazásokat, mert bár félvállról már nem veszi a dolgot, azért a költséghatékonyság továbbra is fontos neki.

Remélem, hogy aki elolvasta ezt, az nem fogja megvárni, amíg neki is hasonlóképp nyílik fel a szeme. Figyeljünk oda a részletekre, mert egy kis pénzráfordítással, és szorgalommal megúszhatjuk a hasonló eseteket. Ne feledjük, okos ember a más kárán tanul, míg a buta a sajátján.